Tolkien versei a Songs for the Philologists című kötetből

A versek eredeti fellelési helye: Songs for the Philologists. Ed.by: J. R. R. Tolkien, E. V. Gordon. University College London, 1936.

Syx Mynet - Hat Érme

 

Van hat érmém, aranyos,

Ékszer, kívánatos.

Van hat érmém, aranyos,

Arra hogy éljek.

 

Egyet magamnak engedtem,

Másik könnyen emberére talál,

De négyet gyönyörű feleségre tartogattam.

 

Semmi szépem nincsen,

Kívánatos ékszerem

Semmi szépem nincsen,

Szebb, mint a feleségem.

 

Nélküled e részem semmi volt

Semmi sem, míg nem jöttél te,

Semmi sem volt életem testében.

 

 

 

Éading beo thu! - Jó szerencsét!

 

Jó szerencsét, jó ember,

S néked, kedves hölgy,

Felejthetetlen élményt adok,

Legyen pompás és kényelmes az élet.

Ő, ki formált téged oly keményen

Rejtélyeket tár fel és ősi szövegeket,

Talán most ő is boldog, örül az ünnepén,

Fennmarad jó érzékkel és tanul.

 

Ha talán később is boldogak leszünk, mint most!

Ha az öröm nem hagy alább, és az ital elég

Folyik a kupákba megállás nélkül-

Tölti a poharat, tölti a korsót!

Pincér, pincér, hozzon mézsört!

Messze a végzet habár mégis erős,

Hagyni a munkát, ömöljön nekünk az ital.

Rövid a boldogság, de hosszú még a munka.

 

Énekeljünk vidám dalt,

Hagyjuk a Nyírfát és annak életét,

A tanár, a diák és a tárgy,

Mindőnknek kell élet, öröm, boldogság.

A tölgyfa a tűzbe hull,

Veszti életét, örömét, boldogságát.

A nyírfa megtartja soká ragyogását,

Tündöklően csillogva kinn a tiszta réten.

  

Ofer wídne gársecg - A széles óceánon keresztül

 

Mikor a hideg szélvihar keresztül fújt a széles óceánon,

Egy ifjú a vízbe esett, szörnyek birtokába.

Gyorsan, mint a tűz, megtalálta útját - sietősen úszott előre,

Még egy sellővel nem találkozott, közel a mély tengerfenékhez.

 

Refrén 1:

Hallga'! Láttam uradalmát, Szigony-nép királyának[1],

A régmúlt napokban

És a víz alatti lakodalmat, közel a mély tengerfenékhez.

 

A hableány felállt székéből,

Mozgatva csillogó uszonyát: köszöntésként jókat kívánt.

Mosolygó ajakkal fordult, karjait széttárva;

"Üdvözöllek uram, a sellők birodalmában!"

 

Refrén 2:

Hallga'! Felfedeztem uradalmát Szigony-nép királyának,

A régmúlt napokban

És a víz alatti lakodalmat, közel a mély tengerfenékhez.

 

"Nem maradnék itt tovább, válj hát el tőlem!"

Erre ő mondta: "Nem, nem, én nem fogok! Most te engem elveszel!

Nem térsz vissza, s nem mondod majd:

Sellő a feleségem, közel a mély tengerfenékhez.>"

 

 

Refrén 1

 

Társai a hajóról, keresték őt soká a tengeren;

Könnyeztek és sírtak, kémlelvén a tenger-feneket.

Akkor ő felbukkant s hangosan énekelt, nagyot taszítva a kormánylapáton:

"Térjetek hát vissza! A királynő vendége vagyok a sellők földjén!"

 

Refrén 2

 

"Osszátok szét javaimat, edényemet, kabátomat s nadrágomat!

Ruhás ládámat adjátok unokahúgomnak, cipőimet anyámnak!"

A kormányos dühödten felállt a hajóvégben[2], s a tengernek fordulva mondta:

"Jó szerencsét néked, s tán majd Hell elvisz, közel a mély tengerfenékhez."

 

Refrén 1

 

Ides aelfscyne - Tündérszép leány

 

Mikoron nem voltam még több mint egy fiú, veszélybe kerültem.

Egy hajadon leány talált rám és mondta:

"Üdvözlet kedvesem! Mostantól kettőnket e földön nem választhatnak el!

- E földön nem választhatnak el."

Ó jaj! Tündérszép leány, barátom!

E földön soha nem választhatnak el.

 

Ő megcsókolt engem az úton, hol a Hold-fény világított;

Megölelt s karjaiba zárt

Gyorsan magával vitt a sötétségbe,

Ahol az árnyék-út állandóan remeg,

Ahol a halál-köd állandóan lebeg.

Ó jaj! Tündérszép leány, barátom!

Ahol az árnyék-út állandóan remeg.

 

Nem tudtam, hol vagyok: egy hajón álltunk,

Ahol a tenger zúg a homokon.

Átutaztam az óceánon és gondolataimat magamnak rejtettem

De vágyam csak egyre nőtt,

Vágyam csak egyre nőtt.

Ó jaj! Tündérszép leány, barátom!

Ahol vágyam csak egyre nőtt.

 

Itt a gyep zöld volt, s a lány kutyája fehér,

S a búza a száron színarany,

A túlsó földön, az ezüst parton,

Ahol a hegy alatt rejteznek a törpök,

Hegy alatt rejteznek a törpök

Ó jaj! Tündérszép leány, barátom!

Ahol a hegy alatt rejteznek a törpök.

 

Imádkoztam Istenhez, beleuntam fogságomba,

Homállyal és sivár hullámokkal,

Ahol a nap nem süt,

De egy nagyszerű ékkő

Ragyog fenn az égen sugaraival.

Ó jaj! Tündérszép leány, barátom!

Ragyog fenn az égen sugaraival.

 

Ötven évvel később visszatértem, szegényen és sértetten,

Embereknek és a családomnak,

Az egyetlennek, aki ismert mostani énem előtt.

És most erőm apadt, szürke vagyok, s oly egyedül,

Apadt erővel, egyedül és fájdalommal.

Ó jaj! Tündérszép leány, barátom!

És most erőm apadt, szürke vagyok, s oly egyedül.


[1] A Beowulf kezdősorai.

[2] Az óangol 'stefn' szó a hajóorr mellett a hajófart is jelenti, ahol a kormányrúd is elhelyezkedett.